Követjük a diák kerékpárosokat az Újvidékről Strasbourgba tartó úton!
🎉🎉In Strasbourg 🎉🎉
PUMPAAAAAAAAAAAAAAJ!!!

MIÉRT?
Mi, Szerbia diákjai, nem szeszélyből vágtunk bele ebbe az útba. Azért indultunk el, mert nincs más valasztásunk.
Az utcáink, amelyek egykor a remény helyszínei voltak, ma már félelemtől telnek meg. Barátainkat és társainkat letartóztatták, mert kimondták az igazságot. Az intézmények, amelyeknek a népet kellene szolgálniuk, elnyomás eszközeivé váltak.
Ez több, mint egy kerékpártúra – ez a remény, az ellenállás és az elhallgattatottak hangjának útja.
Minden 2024. november 1-jén kezdődött, amikor tragédia történt. A újvidéki vasútállomás egyik perontetője összeomlott, ezzel 16 ember halálát okozva, sokakat pedig megsebesítve. Az 1964-ben épült állomást 2024-ben renoválták, de a leomlott rész felújítása nem volt megfelelően elvégezve. Ez nem egyszerű baleset volt — hanem egy korrupt és hanyag rendszer lelepleződése.
A kormány, amely közömbös állampolgárai biztonságával
szemben, nem igazságszolgáltatással, hanem erőszakkal válaszolt. Válaszok helyett gumibotok. Párbeszéd helyett cenzúra.
Úgy nőttünk fel, hogy hittünk a szabadságban és az igazságban, mint alapvető jogokban. Most azt látjuk, hogy ezek kivaltságokká váltak,
amelyeket el akarnak venni tőlünk.
Ezért tekerünk Strasbourgba. Nem azért, hogy más oldja meg a problémáinkat, hanem hogy a világ meghallja mi történik Szerbiában.
Küldetésünk:
- Hogy a világ meghallgasson minket.
- Hogy az európai intézményeket cselekvésre ösztönözzünk.
- Hogy azok helyett is beszéljünk, akiket elhallgattattak.
Csak azt követeljük, hogy szabadon
élhessünk-félelem, cenzúra és elnyomás nélkül. És nem állunk meg.
Tekerünk, beszélünk és harcolunk-amíg a diákok követelései teljesülnek!

Útvonalterv:
- 3. 4. Novi Sad → Subotica (110 km)
- 4. 4. Subotica → Dunaújváros (137 km)
- 5. 4. Dunaújváros → Budapest (91 km)
- 6. 4. Budapest → Győr (134 km)
- 7. 4. Győr → Vienna (144 km)
- 8. 4. Vienna → Emmersdorf an der Donau (88 km)
- 9. 4. Emmersdorf an der Donau → Linz (100 km)
- 10. 4. Linz → Salzburg (128 km)
- 11. 4. Salzburg → Munich (131 km)
- 12. 4. Munich → Ulm (160 km)
- 13. 4. Ulm → Stuttgart (96 km)
- 14. 4. Stuttgart → Karlsruhe (75 km)
- 15. 4. Karlsruhe → Strasbourg (81 km)
Kövesd az utat a közösségi médián!
Támogató pedálok
Terjeszd tovább!
Nyomtasd ki ezt a szórólapot, és oszd meg az információt a honfitársaiddal.